Kálvin emlékévek 2009-2014

Kálvin János végrendelete

2009.10.16., 15:06

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Chenelat Péter genfi jegyző 1564. április 25-én foglalta írásba Kálvin János érvényes végrendeletét. A jegyző semmit nem tett hozzá és nem vett el a végrendeletből. Mi sem teszünk ilyet.
Az Úrnak nevében Ámen. 1564. április 25. Én Chenelat Péter genfi jegyző és polgár ezennel nyilvánítom és bizonyítom, hogy engem tiszteletes Kálvin János, gyülekezetünk lelkipásztora és ezen város polgára, testének beteg, de elméjének ép állapotjában magához hívatván, kijelentette, hogy végrendeletet szándékozik tenni, s kért engem, hogy azt fogadjam el, és úgy amint diktálja, írjam le; amit én meg is cselekedtem, s végrendeletét úgy amint mondotta és diktálta, szóról-szóra leírtam, és ahhoz semmit nem tettem, sem belőle el nem vettem, hanem írtam, amint következik:

"Az Úrnak nevében Ámen. Én, Kálvin János, az Isten igéjének szolgája a genfi gyülekezetben, különféle nyavalyák által elnyomatva és leveretve lévén, látom, hogy az Úr Isten elhatározta, hogy engemet e világból kiszólít: elvégeztem tehát magamban, hogy végrendeletet teszek s utolsó akaratomat írásba foglaltatom, amint következik. Mindenekelőtt hálákat adok az Istennek, hogy ő, ki engemet teremtett és e világba állított, rajtam megkönyörülvén, nemcsak a bálványimádás mélységes sötétségéből, melyben elmerülve valék, kiragadott, evangéliumának világosságára elvezérlett, az idvesség tudományában részeltetett, amire pedig igen méltatlan valók, s végetlen irgalma és jóvolta szerint nemcsak azon bűneimet és hibáimat tűrte kegyelmesen, melyekért megérdemlettem volna, hogy orcája elől elvessen és elűzzön; hanem még mindezek felett oly kegyelmes is volt irántam, hogy az ő evangéliuma igazságának hirdetésében és terjesztésében az én munkámat is használni méltóztatott.




Nyilvánítom és bizonyítom, hogy életemnek még hátralevő részét is ugyanazon hitben és vallásban akarom eltölteni, melyet nékem az ő evangéliumában kijelentett s nincs is idvességemnek más gyámola és menedéke, mint az ő ingyen kegyelméből való fiúvá fogadása; – ez az én idvességem egyedüli alapja, s lelkem teljességéből magamhoz ölelem Istennek azon irgalmát, melyet a Jézus Krisztus által irántam megmutatott, az ő halálának és szenvedésének érdemével eltörölvén az én bűneimet, hogy így azokért elég tétessék s emlékezetük elenyésszék. Azt is vallom és nyilvánítom, miszerint alázatosan kérem Istentől, hogy engem az egyetlenegy Megváltónak az emberi nemzet javáért kiomlott vérével akként megtisztítson, hogy én az ő ítélőszéke előtt magának a Megváltónak védelme alatt jelenhessek meg.

Nyilvánítom azt is, hogy én Istennek velem közlött kegyelme és jóvolta szerint szorgalmatosan igyekeztem azon, hogy az ő igéjét mind egyházi beszédeimben, mind irataimban s magyarázataimban eredeti tisztaságában hirdessem, s a Szentírást híven magyarázzam. Vallom és nyilvánítom azt is, hogy én mindazon vitatkozásokban és tusákban, melyeket az evangéliumn ellenségei ellen ki kellett állanom, semmi gonosz mesterséget nem használtam, hanem az igazság védelmében őszinte nyílt lélekkel forgolódtam. De jaj nékem, mert az én indulatom és buzgalmam, ha ugyan az e nevezetre méltó, annyira csüggedt és lankatag volt, miszerint a tisztemben való hű eljárásra nézve számlálhatatlan hiányaim voltak, s ha az Isten végetlen jóvolta segítségemre nem lett volna, minden törekvésem hiábavaló és sikertelen lett volna; sőt azt is elismerem, hogy ha ama kegyelem engem nem gyámolított volna, még Istentől adott lelki erőim is inkább bűnre és tétlenségre vezettek volna. Mindezeknél fogva vallom és nyilvánítom, hogy az én idvességemnek más alapja és reménye nincs, mint egyedül az, hogy az Isten, ki irgalmasságnak atyja, nékem, ki elismerem, hogy nyomorult bűnös vagyok, szerelmes atyám. Egyebekre nézve azt akarom, hogy ez élettől való eltávozásom után holttestem ezen város és gyülekezet gyakorlatban levő szokása szerint tétessék a földbe, a boldog feltámadás napjának eljöveteléig. Ami pedig azon csekély földi javakat illeti, melyeket az Isten nekem adott, s melyekről ezen végrendeletben rendelkezhetem, azokra nézve azt határozom, hogy az én általános örökösöm Kálvin Antal, kedves testvérem legyen; de csupán tisztesség okáért s ő maga elégedjék meg azon ezüst kehellyel, melyet egykor Varennes úrtól ajándékul kaptam; minden egyéb hagyományaimat pedig halála esetére az ő gyermekei között ossza szét. Sámuel és János fiainak nevezetesen adjon egyenként negyven tallért, Anna, Zsuzsánna és Dorottya leányainak ismét egyenként harminc tallért. Ami Dávidot illeti: néki az ő ifjúi könnyelműsége és zabolátlan élete miatt csak huszonöt tallért hagyok. Atyámról öröklött Isten által adott vagyonaimnak egész értéke, amennyire azt felvehettem, ideértve könyvtáramat, bútoraimat s minden egyebemet, csupán ennyire megyen. Hogyha valami felesleg találtatnék, osztassék el az testvérem fiai és leányai között; nem zárom ki még Dávidot sem, hogyha ő Isten kegyelméből jó útra tér. Ezek felett hagyok még a gimnáziumnak tíz tallért s ugyanannyit a szegény menekülteknek. Mindezeknek hűséges végrehajtását fivérem jó lelkére bízom, s őt nevezem ki, hogy Normand Lőrinccel együtt végrendeletemnek végrehajtója legyen, felhatalmazvan őket, hogy javaimról ünnepélyes formaságok nélkül látleletet készítsenek, minden vagyonomat adják el, s a bejövendő pénzből előadott végrendeletemet hajtsák végre, amint azt előadtam és diktáltam, április 25-én, 1564-ben."




"Miután én, fentnevezett jegyző ezen végrendeletet leírtam, Kálvin úr ezt az ő szokott aláírásával tüstént megerősítette. Következő napon, mely április 26-a vala, ismét magához hívatott tiszteletes Kálvin úr engemet, s velem együtt Béza Tódort s ezen gyülekezet más lelkipásztorait, s mindezek előtt kinyilatkoztatta, hogy ezen végrendeletet azon módon, amint ez fentebb leírva van, ő maga diktálta, egyszersmind pedig kívánta, hogy az e végre ide hívottak és jelenlevők előtt azt hangosan és érthetően olvassam fel; amit meg is tettem, s ezután ő nyíltan kijelentette, hogy ebben áll az ő végakaratja, melynek éppen fenntartását kívánja, s ennek bizonyságára a jelenlévőket is kéri, hogy ezen végrendeletnek sajátkezűleg írjanak alá, amit azok tüstént meg is tettek a fentnevezett évben és hónapban, Genfben a kanonokokról nevezett utcában, magának a végrendeletet tevőnek lakhelyén. Ennek hitelére s bizonyságára írtam le e végrendeletet, és saját kezem aláírásával s tanácsunk szokott pecsétjével megerősítettem azt."

Chenelat Péter

Rendezvények

Hírlevél


Képgaléra